Horváth Péter: Ma szükséges változtatnunk ahhoz, hogy a holnap sikeres legyen – Interjú a Deloitte-díj kapcsán

UBM

A Deloitte idén szeptemberben közzétette a 2024-es Best Managed Companies – Kiválóan Vezetett Vállalatok minősítést elnyerő cégek listáját. Az idei évben 8 új vállalat csatlakozott a tavalyi 13 minősítetthez, köztük az UBM Csoport is. A mentorprogramban olyan sikeres magyar tulajdonú és irányítású vállalkozások vehettek részt, amelyek megfelelnek a szigorú nemzetközi kritériumoknak. Egy független, szakmai zsűri döntött arról, hogy mely cégek kapják meg a minősítést. A döntést befolyásoló szempontrendszert a következő szakmai pillérek alapozták meg: stratégia, képességek és innováció, vállalatirányítás és pénzügyek, vállalati kultúra és elkötelezettség.

Mit jelent ez az elismerés és miért fontos az UBM Csoport számára? Horváth Péterrel, az UBM Csoport vezérigazgatójával beszélgettünk.

Van jó vezetés jól működő vállalati kultúra nélkül? Te hogyan értelmezed a vállalati kultúra kifejezést?

A nap végén kizárólag az ember számít, azaz képesek voltunk-e együtt, jó hangulatban közösen jót építeni, jót teremteni. A vállalat lehetőség szerint olyan környezetet teremt, ahol a vezetők és az alkalmazottak egy közös értékrendszer mentén dolgoznak, és amely elősegíti a mérhető hatékonyságot, illetve a folyamat végén mindez hosszú távon fenntartható, profitábilis eredményt hoz. Ideális esetben ez a kultúra vonzó a munkatársaknak, szeretnének hozzátartozni. Azt tapasztalom, hogy az elköteleződést leginkább a bizalom segíti, azaz egy jól működő vállalati kultúra támogatja a munkatársak önállóságát, így kulcsrakészek a folyamatok. Ezzel parallel fontosabbak az érvek, mint a hierarchia.

Közel 30 éves tapasztalattal honnan tudod, hogy valaki igazán jó vezető?

Ma szükséges változtatnunk ahhoz, hogy a holnap sikeres legyen. A jó vezetők nem félnek feltenni a legkedvezőtlenebb kérdéseket, mert ott van a potenciál. Az erősségekre építenek, képesek felismerni, hogy miként kovácsolják egységbe a munkatársakat a közös célok elérése érdekében. Szerintem sok kiváló felsővezetőt bátorság és kiszámított kockázatvállalási hajlandóság jellemez. Ezek a vezetők feszegetik a határokat, törekszenek az innovációra, és nem félnek megkérdőjelezni a status quo-t, ha szükséges. Sok hatékony vezetőre van szükség, akik hasonlóan működnek a vállalat minden szintjén.

A stratégia egyes vállalatoknál egy komplex mátrix, másoknál maximum ötsornyi célrendszer. Mit jelent az UBM-nél a stratégia?

Szeretünk magas elvárásokat támasztani magunkkal szemben, és ez el is tud vinni minket messzire.

A stratégiai gondolkodásunk nem statikus, hanem képes alkalmazkodni a piaci környezet változásaihoz, törekszünk pár lépéssel előrébb járni. Számomra a hatékony stratégia világos iránymutatást ad, egyszerűen kommunikál, rugalmasan reagál a változásokra, és közös célok elérésére mozgósítja a szervezetet, a szervezet tagjai pedig az irányokat elfogadják, mert értik, ha jó a cégnek, jó nekik is.

UBM

Hogyan tud az UBM versenyképes maradni?

A versenyképesség első lépése az, hogy betartjuk a szavunkat, maguk a kollégáink képességei, szakmai tudása és kiváló emberi attitűdje képezik az értékajánlatot. Amit ígérünk, azt teljesítjük is a partnereink felé. Ami nekik fontos, nekünk még fontosabb. A pénzügyi kockázatok kezelésére kidolgozott, proaktív stratégiák segítenek a stabilitás megőrzésében. Általában véve a nagyvállalatok növekvő nyomás alatt vannak, hogy egyre részletesebb információkat közöljenek a kockázataikról és azok kezeléséről, különösen a környezeti és irányítási kérdésekkel kapcsolatban, ez alól mi sem vagyunk kivételek. A kockázatkezelési stratégiák kialakítása elengedhetetlen a pénzügyi stabilitás fenntartásához, erre kiemelt figyelmet fordítunk. Az ESG-szempontrendszer mostanra mindent átsző. A fenntartható üzleti gyakorlatok bevezetése nemcsak a felelősségvállalás szempontjából fontos, hanem pénzügyi előnyöket is hozhat. A kockázatok csökkentésére növekedéssel reagálunk. A céljaink lefedik a takarmánygyártási és takarmányalapanyag-kereskedelmi volumen növelését, a kelet-közép európai terjeszkedést akvizíciók és beruházások révén, a működési vertikum növelését és a további kereskedelmi irodák nyitását Kelet- és Nyugat-Európában. Előre nézünk, mert arra megyünk.

Mit jelent számotokra a Deloitte Kiválóan Vezetett Vállalat minősítése?

Kedvező, ha friss perspektívát és visszajelzéseket kaphatunk a saját működésünkről. Az objektív külső szemek rávilágíthatnak olyan gyengeségekre vagy lehetőségekre, amelyeket belülről nehéz észrevenni.

A minősítésnek nagyon örülünk és köszönjük szépen. A díj elnyerése nem csupán egy elismerés a múltbeli teljesítményért, hanem motiváció és kötelezettség a jövőbeni fejlődésre. A minősítés magasabbra emeli a lécet, hiszen arra ösztönöz, hogy folyamatosan fenntartsuk a színvonalat, sőt, tovább javítsuk azt.

UBM-befektetésekkel kapcsolatos kérdések esetén állunk szíves rendelkezésére az investors@ubm.hu e-mail címen.

A jelen blogposzt kizárólag kommunikációs célokat szolgál, az nem minősül ajánlattételnek, ajánlattételi felhívásnak, befektetési, jogi, pénzügyi, vagy közteherviseléssel kapcsolatos tanácsadásnak, sem részletes befektetési, vagy pénzügyi elemzésnek. Blogunkat kizárólag ismeretterjesztési és edukációs célból hoztuk létre, amellyel közösséget szeretnénk építeni. A jelen blogposztban foglalt tájékoztatás nem teljes körű.