A mindennapok öröméből adódik a rendkívüli

Horváth Péter index

Örömmel és büszkén osztjuk meg, hogy Horváth Péter, az UBM Csoport egyik tulajdonosa és egyben vezérigazgatója végre tollat ragadott 🙂, és pár hete elindította az Index.hu égisze alá tartozó blog.hu-n futó (!) 🙂 blogját, amely futással kapcsolatos témáival mostanáig már kétszer szerepelt a blog.hu címlapján és két cikke már az Index.hu címlapon is kiválasztásra került. A legutóbbi a mai napon.

 A szerkesztők naponta több ezer blogból választanak, a kikerüléshez számos kritériumnak kell megfelelni. Péternek ez eddig öt alkalomból négyszer sikerült, ami igen ritka. Szívből gratulálunk!

A munka és magánélet egyensúlyának megteremtése talán lehetetlen feltöltődés nélkül. Péternek ez többek között a futás, az UBM-nek van saját futóklubja is. Az UBM futócsapatához külsős partnerként is van lehetőség csatlakozni. Kérlek, erre a címre írjatok, ha szeretnétek jönni: marketing@ubm.hu. Mindenkit megtanítunk helyesen futni, akit érdekel.

A blog ide kattintva tekinthető meg: https://futasokavilagkorul.blog.hu/

Szeretettel,
A kollégáid

UBM-befektetésekkel kapcsolatos kérdések esetén állunk szíves rendelkezésére az investors@ubm.hu e-mail címen.

A jelen blogposzt kizárólag kommunikációs célokat szolgál, az nem minősül ajánlattételnek, ajánlattételi felhívásnak, befektetési, jogi, pénzügyi, vagy közteherviseléssel kapcsolatos tanácsadásnak, sem részletes befektetési, vagy pénzügyi elemzésnek. Blogunkat kizárólag ismeretterjesztési és edukációs célból hoztuk létre, amellyel közösséget szeretnénk építeni. A jelen blogposztban foglalt tájékoztatás nem teljes körű.