Keletre érkeznek a nagy dán és német állattenyésztők, óriási üzlet lehet a takarmányiparban – Telex.hu

A Budapesti Értéktőzsdén egyetlen agrárcég található, az UBM Holding Nyrt. A méretes csoport különböző cégeinek összességében 200 milliárd forintos árbevételük van, de mivel a részvényekkel eddig nem folyt érdemi kereskedés, a cég ma még nem annyira ismert a befektetők körében. A jövőben azonban a takarmányalapanyag-kereskedő, takarmánygyártó, illetve immár sertéstenyésztő csoport ezen változtatni szeretne. Ráadásul éppen most, amikor a gazdaság kevésbé szárnyal a környékünkön, nagyszabású regionális tervei vannak, amelyhez a tőkepiacot is felhasználná.

A takarmány

A szárazföldi növénytermesztés és az intenzív, nagyüzemi állattenyésztés között a takarmánykeverés jelenti a közvetlen kapcsolatot. Ennek az iparágnak is megvannak a hagyományos, egyszerűbb módozatai, amikor a kék, a vörös és a fekete vödör tartalmát, a különböző komponenseket magának keveri össze a gazda. Vagy egy kisebb szövetkezet működtet egy takarmánykeverő gépet. De vannak hipermodern technológiák is, amikor a rengeteg munkafázist, az alapanyagok adagolását, őrlését, finomítását, sterilizálását, a hőkezelést és granulálást teljesen automatizált gépsorok végzik, és itt már egy tonna anyaghoz is grammnyi pontossággal adagolják a szükséges összetevőket.

A teljes cikk ide kattintva tekinthető meg, a Telex.hu oldalán.

UBM-befektetésekkel kapcsolatos kérdések esetén állunk szíves rendelkezésére az investors@ubm.hu e-mail címen.

A jelen blogposzt kizárólag kommunikációs célokat szolgál, az nem minősül ajánlattételnek, ajánlattételi felhívásnak, befektetési, jogi, pénzügyi, vagy közteherviseléssel kapcsolatos tanácsadásnak, sem részletes befektetési, vagy pénzügyi elemzésnek. Blogunkat kizárólag ismeretterjesztési és edukációs célból hoztuk létre, amellyel közösséget szeretnénk építeni. A jelen blogposztban foglalt tájékoztatás nem teljes körű.