Ettől vagyunk szerethető nagyvállalat: az UBM elvei és értékei
Amint arról az elmúlt hónapokban blogunk követői is sokat olvashattak már, az UBM Csoport idén tavasszal mutatta be a 2025/26-os üzleti évig felvázolt növekedési stratégiáját és üzleti tervét. Ennek fő célkitűzése, hogy hazai és nemzetközi terjeszkedésünket folytatva három éven belül megkerülhetetlen szereplővé váljunk az agrárium területén a Kárpát-medence országaiban.
Miközben azonban grandiózus terveink megvalósításán dolgozunk, nem szabad elfelejtenünk azt sem, honnan is indultunk közel három évtizeddel ezelőtt. Ahhoz, hogy fel tudjuk vázolni a jelen lépéseit és a jövő terveit, szükséges, hogy egy rövid időre visszakanyarodjunk a múltba, és megnézzük, milyen céget építettünk az elmúlt közel harminc évben.
Egy olyan vállalatot látok, ami magában hordozza a dinamikusan növekvő vállalkozások minden jellemzőjét – éppen ezek a tulajdonságok tették lehetővé az erőteljes fejlődést, azt, hogy ez a cég robogjon előre a pályán, mint egy jól megrakott gőzmozdony.
Mik is ezek? Honnan indultunk?
- kis létszámú csapat, összeszokott kollégák – ennek köszönhetően mindent gyorsan meg lehet beszélni, hiszen mindenki elérhető, (szinte) ott ülnek mellettem. Ez azt is jelenti, hogy
- gyorsan reagálunk a problémákra, meg tudjuk előzni a versenytársakat a válaszadásban,
- rugalmasan tudunk alkalmazkodni, akár megoldásra van szükség, akár lehetőséget érzünk,
- rengeteg új ötlet jön – ezek között van olyan, ami kötődik az aktuális tevékenységhez, és olyan is, ami egyáltalán nem, egyszerűen csak úgy tűnik, hogy sokat lehet vele keresni,
- nincsen merev hierarchia, nem kell elnöki, igazgatói szobák előterében várni a bebocsátásra, lehet hisztizni, röhögni, néha hangoskodni, zenét hallgatni – olyan az egész, mint egy család,
- az alkotó erő, a tettrekészség szinte tapintható a levegőben – jó ide bejárni, mert ez nem csak egy munkahely, hanem egy alkotó tér is, ahol az ember töltődhet a többiek energiájából,
- mindenki mindenről tud – hiszen mindenki mindent hall, nem kell beszámolókat, jelentéseket, táblázatokat gyártani.
Ezek kivétel nélkül nagyon jó dolgok! Közben viszont nagyot nőttünk.
A tavalyi konszolidált – azaz minden UBM-es cég tevékenységét magába foglaló – árbevételünk 200 milliárd forint volt, az átlagos dolgozói létszámunk pedig 400 körül van. Kibővült a tevékenyégi körünk is, már nem csak szóját és kukoricát adunk-veszünk, hanem termelőüzemeink vannak, több telephelyen, több műszakban gyártjuk és szállítjuk a termékeinket a korábbi mennyiségek sokszorosát kitevő nagyságrendben. A konkrét termelés mellett pedig mindezt meg is kell szervezni, össze kell rakni a működtetést, az irányítást is.
Meggyőződésem, hogy nagyon jól megálltuk a helyünket ezekben a feladatokban. Ahogyan azt is vallom, hogy a fenti elvekre és értékekre kell építkeznünk a jövőben is, megőrizve mindent, ami a cégben jelenleg érték, és mindenáron törekedni arra, hogy ne váljunk egy lélektelen nagyvállalattá.
Horváth Péter
UBM Csoport, vezérigazgató
UBM-befektetésekkel kapcsolatos kérdések esetén állunk szíves rendelkezésére az investors@ubm.hu e-mail címen.