OFA: Újabb arany fokozatú Felelős Foglalkoztatói minősítés került átadásra – Díj az UBM Csoportnak

OFA díj az UBM Csoportnak
„A Felelős Foglalkoztató Minősítési Rendszer egy olyan szakmailag megalapozott, objektív szempontrendszer, amely több lépcsőben és számos dimenzió mentén vizsgálja, majd osztályozza, a vállalatok felelős foglalkoztatói tevékenységeit, HR stratégiáját.”

„Június 1-én az UBM Csoport vezérigazgatója, Horváth Péter, valamint Tóth Orsolya HR vezető látogatott el Társaságunkhoz, hogy méltóképp vegye át a díjat Almási Erzsébet ügyvezetőtől, valamint Pirint Ákos projektvezetőtől. Gratulálunk az UBM Csoportnak a díjhoz!”

Fotó: OFA Nonprofit Kft.

UBM-befektetésekkel kapcsolatos kérdések esetén állunk szíves rendelkezésére az investors@ubm.hu e-mail címen.

A jelen blogposzt kizárólag kommunikációs célokat szolgál, az nem minősül ajánlattételnek, ajánlattételi felhívásnak, befektetési, jogi, pénzügyi, vagy közteherviseléssel kapcsolatos tanácsadásnak, sem részletes befektetési, vagy pénzügyi elemzésnek. Blogunkat kizárólag ismeretterjesztési és edukációs célból hoztuk létre, amellyel közösséget szeretnénk építeni. A jelen blogposztban foglalt tájékoztatás nem teljes körű.